A Duna Tv Kívánságkosár című népszerű élő műsorában lehetőséget kaptunk arra, hogy bemutassunk néhányat az alapítványunk által gondozott és gazdára váró kutyákból.

Az örökbeadást segítette, hogy segítőnk, Für Anikó művésznő a műsorban vállalta, hogy a kutyusok "keresztanyja" legyen. Az élő adásban mindhárom nehéz sorsú kutyánk gazdára talált, úgy, hogy egy-egy állatra több érdeklődő is akadt.

Természetesen, az adás után minden jelentkezővel felvettük telefonon a kapcsolatot: tájékozódtunk a körülményekről és tájékoztatást adtunk a kutyákról, valamint az örökbe fogadás pontos feltételeiről.
A műsort követő héten a Duna Tv stábjával közösen" országjáró útra" indultunk, hogy gazdikhoz vihessük mindhárom kutyát: több mint 600 kilométert tettünk meg a nap folyamán.

Mint az az alábbi képeken is látszik, mindegyik állat jó helyre, szerető, felelős gazdákhoz került.




Az örökbeadásról készült filmet is megnézheted itt.