Közel 600 állatbarát vett részt a jótékonysági koncerten.

Az összegyűjtött adományok értéke meghaladta a félmillió forintot!
 















































Amerikai zenészek és hazai Sztárok összefogása az állatokért
Koncert az Illatos úti, sérült kutyák gyógyíttatásáért.
 
A TACOMA Concert Band (Prága, Salsburg és Bécs után) európai turnéja utolsó állomásán, Budapesten jótékonysági koncertet adott.
A zenekar és valamennyi Sztár fellépő lemondott honoráriumról, így a teljes bevétel a cél megvalósítását szolgálta.
 
Gondoltunk azokra a családokra is, akik nehezen engedhetik meg maguknak mostanság a koncertre járást, ezért a jegyek árát egységesen 100Ft-ban (!) határoztuk meg és mindenki szándékára, lehetőségeire bíztuk, hogy kíván-e a helyszínen adományozni a cél érdekében.
 
Valamennyi, a helyszínen adott adomány az Illatos úti Ebrendészeti Telepre sérülten került kutyák gyógyíttatását szolgálta.
 
Miért volt szükség a segítségre?
 
Az Illatos úti Ebrendészeti Telepre évente több, mint 3000 kutya kerül be. Ennek egy része sérült (többnyire csont sérült: autó gázolja el őket), vagy olyan, a gazdája által leadott állat, akiknek az orvosi költségét tulajdonos nem tudja, vagy nem kívánja vállalni.
Ezért van szükség összefogásra, hiszen a leginkább kiszolgáltatottaknak, a magukról gondoskodni nem képes állatoknak nyújtott segítségünk, társadalmi felelősség vállalásunkat, összetartásunkat, emberségünket jelképezi, így példát mutat a következő generáció számára is.
 
A Vigyél Haza Alapítvány küldetése az Illatos úti árva kutyák örökbefogadási esélyeinek növelése, örökbe adása. Ennek fontos eleme a kutyák szükséges orvosi ellátásának biztosítása, hiszen a Telepen komolyabb orvosi beavatkozások, műtétek végzésére nincsen lehetőség.
 
Pénz adományát a későbbiekben is bárki eljuttathatja a 11714006-20438490 számlaszámra.