Jázmin története az alábbi felhívásunkkal kezdődött:
"Kérjük, hogy aki tud, segítsen megtalálni eredeti, vagy új gazdáját a képen látható sérült kutyának!

2010. március 12-én ütötték el a képen látható 5 év körüli németjuhász keverék szuka kutyát Csepelen, a Szent István úton.
A súlyosan sérült kutyát az Illatos úti Eb telep munkatársai az Alapítványunkkal együtt működő Állatklinikára szállították ahol több sürgős - életmentő - műtétet végeztek el rajta: sajnos a gerince eltört , jobb hátsó lába szilánkosra tört.
A teljes gyógyulásra kevés esély látszik, valószínűleg a hátsó lábait sohasem fogja tudni használni, ezért "kerekesszékre" lesz szüksége élete hátralévő részében.( a pontos diagnózist két hét múlva kaphatjuk meg.)
Keressük elsősorban gazdáját (a kutya ápolt, nyakában bolhanyakörv volt, amikor rátaláltak, nem régóta kóborolhatott) vagy örökbefogadóját.
A kutya valamennyi orvosi költségét a Vigyél Haza Alapítvány vállalja és nem tart igényt a költségek megtérítésére valamint segítséget nyújt az életét megkönnyítő segédeszköz beszerzésében is..
Kérjük, hogy aki felismeri a kutyát vagy örökbe fogadná, az írjon az info@vigyelhaza.hu címre, vagy hívja Óvári Klárit! "
Felhívásainkat, körleveleinket követően, néhány nap múlva csöngött alapítványunk telefonja: Egy rokonszenves csepeli fiatal házaspár zokogva azonosította néhány napja elveszett kutyájukat.
Jázmint ( mert most már tudjuk: így hívják a kutyust) hét éve, esküvőjükkor kapták ajándékba, aki az óta is a család szeme fénye.
A kutya gazdáit tájékoztattuk Jázmin jelenlegi állapotáról: elmondtuk, hogy nagy valószínűséggel nem fogja tudni majd hátsó lábait használni.
A házaspár azonnal kocsiba ült, hogy meglátogathassa a kutyát az Állatklinikán, ahonnan további gondozásra haza is vitték Őt.
További kezelését az Állat Klinikán már saját maguk végeztetik.
A Családdal - Melindával, Gáborral és kislányukkal Dorinával- természetesen kapcsolatban maradunk: nyomon követjük és segítjük Jázmin sorsát.
Alább idézünk Melinda és Gábor két leveléből, melyet alapítványunknak írtak:
" Kedves András és Klári!
NAGYON KÖSZÖNJÜK a munkájukat és azt, amit megtettek Jázminért!!!
Köszönjük az életét, s hogy újra egymásra találhattunk. :-))))
Kívánunk sok áldást a munkájukra és életükre!!!
Sok szeretettel: Melinda, Gábor és Dorina (5 éves kislányunk)
Ui: Ígérem beszámolunk Jázminról és a jövőben mindent megteszünk, hogy sok támogatójuk legyen.
Jázmin láthatólag egy kicsit jobban van, a tekintette már nem annyira "zavaros". Eszik és sok puszit ad. :-)) "
"Jázmin történetét is rendszeresen meséljük az ismerősöknek, s már van is egy jó gyümölcse.
Ma hívott egy barátunk, akinek van egy 10 éves emlődaganatos Labrador kutyája (Füles).
Úgy gondolták, hogy már nem műtetik meg, mert már 10 éves, sokba kerül,...
De miután elmeséltük, hogy mi történt Jázminnal, s hogy itt van és ÉL, úgy döntöttek, hogy ők sem mondanak le Fülesről.
Holnap viszik vizsgálatra és a héten meg is műtik.
Kedves Klári és András!
Mi látjuk és tudjuk, hogy fáradozásaik nem hiábavalóak!
Kívánjuk, hogy munkájuk mennél több gyümölcsöt teremjen!
Üdvözlettel:
Melinda és Gábor "